2013. július 21., vasárnap

Szőnyeget okosan!

A szőnyeg egy nagyon praktikus kiegészítő elem, de ugyanakkor fontos dekorációs eszköz is lehet. Ez persze csak attól függ, hogy milyen szempontok alapján választunk szőnyeget. A babaszobában több szempontot is érdemes figyelembe venni.

Először is mérlegelni kell, hogy mikortól van egyáltalán szükségünk rá.
A baba érkezésekor és az első 1-2 hónapban tanácsos a  környezetében kerülni a különböző vastag textíliák, kelmék és szőnyegek használatát. Ezek ugyanis erősen vonzzák a port, sok atka megülhet benne és nehéz a tisztán tartása is. Lehetőségek szerint ilyenkor függöny helyett reluxát, vagy egyéb árnyékolót használjunk és hagyjuk szabadon a padló felületét, ami akár parketta, akár kő, mégis könnyen tisztítható marad.
Amikor már nagyobb mozgásigénye van a babának, illetve szükség van a szélesebb területre a forgások ösztönzéséhez, már jobb ha beszerzünk egy nagyobb szőnyeget vagy vastagabb pokrócot, amit aztán nyugodtan letehetünk a padlóra, hogy ezzel is elősegítsük a mozgásfejlődését.
(Kép: pinterest.com)





A szőnyegek kiválasztásakor érdemes figyelni arra, hogy strapabíró és könnyen tisztítható mellett döntsünk. Sőt, a gyermekünk szobájába az egészségügyi hatásuk miatt inkább a természetes anyagokból készült szőnyegek valók.
Az ilyen jellegű padlószőnyegek, ideálisak az örök kúszó-mászó gyerkőcnek, főleg abban az esetben ha földszinti a lakásunk, így meleg és pihe-puha alapot tudunk biztosítani, az amúgy hideg felületen.


Nem utolsó szempont a szőnyeg dekorációs hatása sem. Hangulatos összképet tudunk teremteni azzal, ha a szobában lévő többi kiegészítő elem színéhez választjuk a szőnyeget.
(Kép: pinterest.com)




Igazodhat a függöny, a párna vagy akár tapéta színéhez, mintájához is.
De előfordulhat, hogy pont fordítva leszünk vele és mivel általában nagy felületet borítunk szőnyeggel, annyira meghatározó lesz, hogy minden mást kell ehhez igazítanunk a tökéletes összhatás kedvéért. Néha elég csak egy-két apróság, akár csak néhány képkeret a falon, dekorszalag a bútorokon, ami egyezik a szőnyegünk mintájának színével és máris látszik, hogy odafigyelünk a részletekre.
(Kép: pinterest.com)




Szerintem fantasztikus ötlet, hogy egy egyszerűbb minta a falon is visszaköszönjön.
(Kép: babyfloors.com)



Vidám megoldást adhat egy élénk, színes darab, ami akár a szoba domináns dísze is lehet.
Kisgyermekek szobájában nagyon népszerű ha a szőnyeg a játszó felület alapjául szolgál. Autós, focis, város építős, vagy puzzle-s,stb., játékos és praktikus megoldás, hogy egyszerre több funkciót is betölt. Nemcsak véd a hideg ellen, hanem egy díszes eszköz is arra, hogy kijelöljük hol van a játék-tér.


(Kép: decor-decor.net)

(Kép: tumblr.com)



(Kép: carpetsforkids.com)

Tetszett a bejegyzés? Szívesen olvasnál a témában még hasonló cikkeket?
Kövess a Facebookon és oszd meg másokkal is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése