2016. október 24., hétfő

Interaktív Adventi Tábla

Már csak 37 nap van decemberig. Ez azt is jelenti, hogy pontosan ennyi időnk van beszerezni egy Adventi naptárt is a gyerkőcnek.
Ugye emlékszel még Te is, amikor gyerek voltál milyen izgatottan vártad, hogy mind a 24 kis ablakocska kinyíljon a csokis adventi naptáron? Szinte minden gyerek egy kicsit előre szalad az időben és jóval előbb kiette az összes mini csokit, majd gondosan visszazárta az ablakot, mintha semmi sem történt volna :)
Na pont ezt a hangulatot idézem most vissza csak sokkal modernebb, játékosabb és interaktívabb formában.

Elkészült az első interaktív ADVENTI-Tábla, ami december 1-24-ig játékos feladatokkal, fejtörőkkel, receptekkel, sütéssel, dekorálással, énekléssel, rajzolással és néha-néha, egy-egy titkos finomsággal örvendezteti meg az egész családot!

Adventi-Tábla

Az ADVENTI-Tábla lényege a klasszikus feladatán túl az, hogy közös, MINŐSÉGI IDŐT töltsünk EGYÜTT a gyermekeinkkel és vidám, örömteli percekkel hangolódjunk együtt az ünnepekre.

Tudjuk, hogy sajnos a rohanó hétköznapok alatt nem mindig van erre idő, még akkor sem ha nagyon szeretnénk. Viszont a karácsony előtti időszak arra is jó, hogy erre egy picit több időt fordítsunk.
A karácsonyi meghitt hangulat nem csak december 24-én jön el a feldíszített fa mellett. Ha időben elkezdünk rá készülni, együtt a családdal akkor kihagyjuk a felesleges stresszt és a kapkodást. Helyette viszont hasznos, örömteli perceket tölthetünk együtt a családunkkal.
A DEKOR by bridge Adventi-Táblához készült feladatsor december első napjától december 24-ig ad konkrét ötleteket arra, milyen tevékenységekkel közelítsük gyermekünket a karácsony igazi szépségéhez.
Ezzel az adventi feladatsorral igazán interaktív lesz a december!

24 db, nyitható/zárható kis tasakokkal

Az interaktív ADVENTI-Tábla előnyei:
  • A kész táblát minden évben felhasználhatod újra, de a tartalmát azt kedved szerint megváltoztathatod
  • Közös időtöltésre ösztönöz
  • Kreatív feladatok segítik a gyermek különböző készségfejlődését (mozgáskoordináció, a tartalmi tudás növelésére szolgáló feladatok, kézügyesség fejlesztése)
  • Az egész december vidám hangulatú, izgatott várakozással telik majd
  • Nem egy kötött program, szabadon variálhatjuk a feladatok sorrendjét
  • A gyermek korához és fejlettségi szintjéhez igazítható (a nehézségi fokozatokat a szülő maga tudja szabályozni)   
  • Nem csak csokit eszik a gyerek minden nap, hanem fejlesztő feladatokkal lefoglalja magát 
  • Igazán szép dísze lehet otthonunknak a kedves karácsonyi hangulatú tábla 
  • Abszolút egyedi kézműves termék. Minden része kézzel készített, gondosan ragasztott.

Az Adventi feladatsor kidolgozott feladatai 3-8 éves korig ajánlott, de a feladatok többsége a fejlettségi szintekhez igazítható.
A TÁBLA MÉRETE: 43x16 cm + a kis tasakok 21 cm hosszan lógnak le.

HA esetleg már van otthon bármilyen adventi naptárad akkor külön megvásárolható az interaktív adventi feladatsor most mindössze 1690 Ft-ért, amit két külön PDF fájl formájában fogsz megkapni. Az egyik dokumentum, a 24 db kivágható feladatot tartalmazza, a másik pedig 'Adventi feladatsor szülőknek' című, 10 oldalas dokumentum, amely egyfajta segédletként szolgál, mert megoldási javaslatokat, ötleteket és konkrét instrukciókat tartalmaz a feladatok elvégzéséhez. (Megrendeléshez írj üzenetet a facebookon vagy a dekorbybridge@gmail.com-ra)

Ha úgy érzed nincs szükséged a feladatsorra, de megtetszett a tábla, amelynek a kis tasakjait saját igényed szerint szeretnéd megtölteni, akkor a képen látható táblát amire a 24 kis tasak rögzítve van a megrendeléstől számított 1 héten belül postázom 6800 Ft + postaköltségért. (Megrendeléshez írj üzenetet a facebookon vagy a dekorbybridge@gmail.com-ra)

NOVEMBERI AKCIÓ!!!!!!
Ha november 21-ig megvásárolod az ADVENTI-Táblát akkor ingyen ajándékba adom hozzá a komplett feladatsort is. Így összesen 6800 Ft + postaköltségért az alábbiakat mind megkapod:
  •  A képen látható egyedi, kézzel festett tábla, amelyre rögzítve van a 24 kis tasak (a tábla akasztható, vagy igény szerint vastag kétoldalú ragasztó szalaggal ragasztható bármilyen sima felülethez.)
  • Minden kis tasakban lesz egy feladatkártya, amit a gyermeknek kell felolvasni, ha kinyitja az adott napon a tasakot.
  • Továbbá adok hozzá egy 10 oldalas 'Adventi feladatsor szülőknek ' című anyagot, amelyben részletes feladatleírás található, megoldási javaslatokkal és példákkal tarkítva.

Megrendeléshez látogass el a weboldalamra de írhatsz üzenetet a facebookon vagy a dekorbybridge@gmail.com-ra is.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess a Facebookon és oszd meg másokkal is!

Hajcsat tartó kislányoknak

Ha kislányos anyuka vagy, akkor az alábbi probléma ismerős lesz Neked:
Akármerre mész a lakásban, mindenhol találsz egy-egy hajcsatot, de amikor épp kellene a gyermek ruhájához illő színű akkor biztos, hogy egyet sem találsz?
Na ezzel én is így vagyok! Pedig már jó pár kis dobozkát kineveztem a hajbizgentyűk tárolására de valahogy mégis eltűnnek...
"Egy hajcsat faló manó jár nálunk megint" - szoktam mondani a kislányomnak, amikor a reggeli készülődés közepette nem találok egyet sem, ami épp illene a hajába :)

Így kitaláltam erre a problémára egy praktikus megoldást, ami nekem is jó és a lányaimnak is.
Figyeld csak mennyi előnnyel bír az új HAJCSAT-Tábla!  

Hajcsat tartó by bridge
Hajcsat tartó tábla ajtóra akasztva
Kialakítása:

25x12,5 cm-es fa alapra festett balerina alak, és választható név. A balerina deréktól lefelé 3dimenziós, ugyanis, a fa lapra ragasztott valódi tüll szoknyájának köszönhetően a hatása olyan, mintha kimozdulna a tábláról.
A szoknyája több rétegű tüll, ami különböző méretű szatén szalagokkal van ötvözve. A szalagok végén a gyöngy díszítés megakadályozza, hogy a hajcsatok esetlegesen lecsússzanak arról.


Nézzük mennyi előnnyel bír ez tábla:

- Mostantól rend lesz a hajcsatok között
- Szín- és méret szerint is tárolhatjuk rajta a csatokat a könnyebb átláthatóság kedvéért.
- Kifinomult dísze lehet a gyermek szobájának
- A balerina szoknyáján rövidebb szalagok vannak, amelyre a kisebb méretű  csatokat tehetjük, míg a lábai hosszan lenyúlnak egy-egy szélesebb szalagot használva, ahova a nagyobb méretű hajcsatok is kényelmesen elférnek.
- Mivel névre szóló, így ez még szerethetőbbé és személyesebbé teszi a gyerek számára
- Minden kislány szereti a balerinákat, főleg ha azokat "öltöztetni" is lehet.
- A gyermek nagy élvezettel fogja rendben tartani a csatjait mert egy játékos elfoglaltság neki feldíszíteni a balerina szoknyáját.
- Fa tábla alapnak köszönhetően bárhova könnyen felhelyezhető, legyen az egy fal vagy a fürdőszoba szekrény oldala, esetleg gyermek szobájában az ajtó belső felére. De ha nem szeretnék akasztani vagy ragasztani, akkor egy polcon is megáll.

Ha Te is szeretnél ilyet otthonra a kis hercegnődnek, akkor írj egy üzenetet és elkészítem a Ti saját személyre szóló Hajcsat tartó táblátokat!

HAMAROSAN kisebb méretben is elérhető lesz balerina nélkül, csak névre szólóan, sok-sok szalaggal :)


Ha tetszett a bejegyzés, kövess a Facebookon és oszd meg másokkal is!

2016. június 28., kedd

5 dekorációs tipp tengeri hangulatra

Imádom a tengert, a végtelen kékség színeit, a körülötte lévő sós levegőt, a selymes homokot, a homokban megbújó kagylókat...de azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül :)
Ha pedig imádjuk, akkor ki mondta, hogy csak egy külföldi nyaraláskor élvezhetjük mindezt?
Miért ne gyönyörködhetnénk a kagylókban és nézhetnénk a tenger kékjének minden árnyalatát akár a beton dzsungelünkben is?
Könnyedén varázsolhatunk tengeri hangulatot egy-két egyszerű megoldással, átfestett kiegészítővel vagy újra gondolt régi tárgyainkkal is.

1. Kulcsosszekrény by bridge

Vegyünk egy natúr fa kulcsosszekrényt. (Hobby boltokban már 800 Ft-tól kapható.) Fessük le fehérre, vagy kékre. Vegyük elő az egyik nyaralásról összegyűjtött és régóta őrizgetett kagylóinkat és szétszórtan ragasszunk fel rá egy maréknyit belőle. A végeredmény így is csodás, de ha több időnk és energiánk van rá, akkor a fehér alap után kék színátmeneteket is festhetünk az ajtajára és a kagylók alá dekorációs hálót is rögzíthetünk.



2. Díszpárnák és ágyneműk

Már akkor is komoly változást érünk el, ha mást nem is teszünk, csak beszerzünk (vagy varrunk) egy-két új párnahuzatot ami lehet kék-fehér csíkos, kagyló mintás, de a türkiz változatos árnyalatait is követheti.
Ha sikerült a függönyöket is lecserélni egy hasonló színárnyalatra amit a párnánál használtunk akkor garantált lesz a harmónia.

minimalisti.com
minimalisti.com

3. Tengeri színátmenet

Szerintem gyönyörű, ahogy a színskálán egymáshoz közeli színek összefolynak és ezzel egy színátmenetet hozunk létre. Elképesztő egyszerű ötlet arra, hogy látványos fali képet fessünk, bármilyen képzőművészeti tudás nélkül is ez a fali deszka kép. Gyakorlatilag csak három csíkot festünk fel a kezeletlen fára. A széleit se csiszoljuk, ettől megmarad a rusztikussága. Hátul összefogatunk a három deszka lapot és már mehet is fel a falra vagy kitámasztva egy polcra. Én ezt biztosan kipróbálom! :)

pinterest.com 


pinterest.com

4. Papírzsebkendő tartó kagylókkal by bridge

Ha már minden háztartásban van papírzsebkendő, miért ne tarthatnánk azt is valami szép, díszes dobozban? Szerencsére már sok dekor kellékes boltban kaphatunk natúr fa alapot ehhez. A feladat tulajdonképpen ugyanaz, mint a kis kulcsos szekrénykénél.  Díszítsük kedvünkre.


Kagylós papírzsebkendő tartó

5. Kagylós váza dekor

Biztos van otthon egy átlátszó, szélesebb vázánk, amelybe egy tisztességesebb méretű gyertya is belefér. Ha igen akkor csak a megfelelő színű gyertyát kell beszerezni, beleállítani és köré szórni az apró kagylókat. Kész is :)

http://xmgljz.com


Ha tetszett a bejegyzés, kövess a Facebookon és oszd meg másokkal is!

2016. május 13., péntek

Magasságmérő a testvéreknek! MESÉS-Mérce by bridge

Amikor elkezdtem dekorációs kis táblákat festeni gyerekszobákba, hamar jött az ötlet, hogy nem csak kis méretben és nem csak ajtóra ragasztható fa táblát fogok készíteni, hanem magasságmérő deszkát is.
Ezek általában falra rögzíthetők (fúrhatók), de sikerült beszerezzek vékonyabb MDF lapból is magasságmérő formát, ami akár bármilyen sima felületre tehető.

 

Ami pedig a stílusát illeti, a lehetőségek tárháza végtelen :) Bármilyen témát rá tudok festeni, legyen az egy kedvenc minta vagy mesefigura. Az a legjobb benne, hogy teljesen egyedi lehet és névre szóló!
Az első magasságmérőt kislányomnak, Nórinak akartam elkészíteni (ezt még egy vastagabb alapra). El is kezdtem, lealapoztam, megrajzoltam, de közben átrendeztük a gyerekszobát és a készülő mérce helye bizonytalanná vált... Ezért sajnos száműztem hosszabb időre szegényt az ágy alá :(
Ott porosodott már egy ideje, amikor kiderült, hogy hamarosan érkezik a kistestvér! :)
Képzeletben újra helye lett a magasságmérőnek, de az eredeti mintát át kellett rajzolnom, hogy mind a két kislányom neve rajta legyen.
Közben megszületett Léna is, és neki is lett egy kis mini birodalma.
Most végre sikerült befejeznem a régóta félkész mesés magasságmérőt, így elkészülhetett Nóri & Léna számára ez a macikkal díszített MESÉS-Mérce.

Névre szóló magasságmérő - DEKOR by bridge
Ha tetszett a bejegyzés, kövess a Facebookon és oszd meg másokkal is!

2016. május 6., péntek

Levendula - az örök kedvenc

Nem emlékszem arra, hogy mikor történt...de egyszer csak elkapott egy LILA mánia. Beleszerettem a levendula lila színébe, annak minden árnyalatába, de persze az illatába a csodás látványába a sokrétű felhasználhatóságába, úgy az egész növény létezésébe is.  :)
Aki ismer, tudja, hogy a lakásunk is lila kiegészítőkben pompázik, de valahogy érthetetlen okokból eddig még magamnak nem készítettem levendulás MESÉS-Táblát. Ezidáig. :)
Ugyanis készült már nálam levendulás üdvözlő tábla (egyszerre kettő is), levendulás kaspó, és levendulás szülinapi tábla is, de ezek mind kérésre. És én boldogan teljesítettem ezeket a feladatokat.
Na de most végre lett újra időm egy kicsit alkotni és elkészült a saját kis levendulás, ajtóra ragasztható, üdvözlő MESÉS-Táblám, gyöngyökkel díszítve! Imádom.



Ha tetszett a bejegyzés, kövess a Facebookon és oszd meg másokkal is!

2013. november 4., hétfő

Ötletes megoldások árakkal - Mit, hogyan, mennyiért?

Téged is érdekel hogyan lehetne kevés pénzből is szépen berendezni egy gyerekszobát? Igényes szépségre vágysz, de nem tudsz hatalmas összegeket áldozni egy szobára?
Akkor tarts velem és olvasd végig ezt a bejegyzést, mert most kendőzetlenül bemutatom Neked hogyan lehet olcsón is, szépet létrehozni.

Mint általában a legtöbb cikkemmel, a most következővel is azt szeretném bemutatni, hogy nem kell ahhoz milliomosnak lennünk, hogy egy szép, praktikusan berendezett, hangulatost otthont teremtsünk.
A mostanság elkészült Meseszoba példája, tökéletes lakberendezési praktikákat tartogat számunkra. Hogy miket is? Lássuk csak!!!

1. Festés több színnel!

Nem kell Képzőművészeti végzettséggel rendelkeznünk ahhoz, hogy színekkel feldobjuk a helyiséget. Elég csak 2 jól összeillő színnel dolgoznunk a harmonikus hatásért. A képen látható szoba alapja csak egy orgona lila és egy pázsit zöld festék felhasználásával készült. Ha dombokat, hegyeket, árnyékolt tájat nem is tudunk festeni e két színnel függőleges vagy vízszintes csíkozással, vagy csak pöttyözéssel is remek, játékos végeredményt érhetünk el.

Amit itt használtam:

Színes beltéri falfesték:
Polifarbe Platinum - mesevirág 2,5 L: 3820 Ft
Polifarbe Platinum - palástfű 2, 5 L: 3820 Ft

2. Színes falak, egyszínű bútorok

Ha már a falon vidámkodtunk a színekkel, akkor a bútorok ne legyenek sok színűek. Ha nem is mind egyforma, próbáljunk hasonló árnyalatú bútorokat összeválogatni. Így lesz egységes az összhatás. A képen látható szobában egységes fehér bútorokkal értük azt el, hogy világos és átlátható lett.







Amit itt használtam:

Gyerekágy:
az aprod.hu oldalon vásárolt, IKEA HENSVIK ágy (már nem forgalmazzák). Használtan, de tökéletes állapotban, matraccal együtt: 20.000 Ft
Gyerek ruhásszekrény: 
a vatera.hu oldalon vásárolt, IKEA HENSVIK gardrób. Használtan, de tökéletes állapotban: 10.000 Ft
Gyerek asztal és kis szék:
IKEA KRITTER gyerekszék: 3990 Ft, 
IKEA KRITTER gyerek asztal: 7490 Ft.

3. A harmónia koronája a kiegészítők

Ha a kiegészítők kiválasztásánál (pl. függöny, szőnyeg, párna, lámpa, stb) figyelembe vesszük a falon használt színeket és elsősorban azok különböző árnyalatai köszönnek vissza rajtuk, akkor nyert ügyünk van!
Nézzük csak meg ebben a szobában az ég lila színéhez igazodik a szőnyeg, a függöny és a baldachin színe is.











Amit itt használtam:

Szőnyeg:
IKEA LABORG rövid szálú szőnyeg: 5990 Ft

Függöny és baldachin anyag:
KIKA organza függöny méterárú: kb. 1990 Ft/fm

4. Ötletes megoldások

A kertben használatos mini kerítés, eredeti funkciója szerint ágyásszegélyként használják. De miért ne vihetnénk be a szobába is? Egy kis festéssel és elemenként 4 csavarral a falhoz fúrva, tökéletes rész lett az enteriőrben!

Amit itt használtam:

Mini kerítés elem:
BAUHAUS barkácsáruház, minikerítés: kb. 1200 Ft/db

Ha a  kis méretű lengő polcok köré, bármilyen formájú fát, vagyis fa ágakat festünk, egy roppant érdekes optikai hatást érünk el! Tipp: ehhez még sablon sem kell, a fa körvonala akármilyen lehet, amit csak egy színnel ki kell tölteni, még árnyékolni sem szükséges, mert anélkül is frenetikusan néz ki!







Amit itt használtam:

Fali polcok:
IKEA LACK falipolc: 1490 Ft/db.


Ha egy tematikára építettük fel a dekorációt, akkor próbáljunk minél több, a témához illő kiegészítőt beszerezni. Itt a felhős égbolt miatt egyértelműen adta magát a napocska lámpa és az éjszaka a csillagokat vetítő katicabogár.





Amit itt használtam:

Csillagokat vetítő figura:
a vatera.hu-n vásárolt termék: kb. 3990 Ft


Amit itt használtam:

Nap formájú lámpa:
IKEA SMILA SOL mennyezeti lámpa: 5490 Ft 





5. Okos tárolás

A rengeteg játéknak kell a hely. De hogy ne legyen kaotikus a helyzet és mégis átlátható maradjon, válasszunk átlátszó műanyag tároló dobozokat. Több féle méretben kapható, amelyek okosan egymásra illeszthetők. Mindegyiknek van fedele is, így akár még ülő alkalmatosságnak is megteszi a csöppségek számára :)







Amit itt használtam:

Játéktároló dobozok:
IKEA SAMLA fedeles doboz: 1190 Ft/db

Az ágy alatt részt sem felejtsük el. Tökéletes hely a tárolásra, legyen az ágynemű vagy egyéb ritkán használatos dolog. Számtalan ágy alatti tárolót lehet már kapni. A legolcsóbb megoldás ha cipzáros, műanyag zsákot használunk. Ilyet szinte már bárhol be lehet szerezni.





Amit itt használtam:

Ágyneműtartó:
IKEA DILLING Ágyneműtartó: 2990 Ft/db


ÖSSZESÍTÉS:
Mint ahogy az a mellékelt példából is látszik egy kis ügyességgel és saját kezű munkával, vagyonok nélkül is létrehozható egy valódi MESÉS szoba.
Ha összeadjuk a tételeket a képen látható szoba kialakítása bútorokkal, kiegészítőkkel, festéssel együtt összesen 80.000 Ft-ba került.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess a Facebookon és oszd meg másokkal is!

2013. november 3., vasárnap

Meseszoba Nórinak - vagyis a megvalósult álom

Nagyon boldog vagyok! Valóban egy álom vált valóra a mai nap. Most megtudhatod miért is írom ezt.

Kb. 2-3 hete kezdtem el kislányom leendő 'nagylányos' szobáját átalakítani. A tegnapi napig egy picike szobában (mi csak úgy hívtuk babaszobában) aludt. A mindössze 6 négyzetméteren éppen hogy csak elfért a babaágy, a pelenkázós komód és a ruhásszekrénye.
Mivel már "nagy" lánynak számít, a komoly 19 hónapjával :) éppen ideje volt, hogy átköltözhessen egy kicsit nagyobb, kényelmesebb szobába, hátrahagyva a csecsemőkorszakot idéző rácsos ágyat is.
És ha már költözés és új bútorok, akkor elengedhetetlen volt a festés is.
A festés első fázisai

Persze a dolognak sokkal komolyabb lelki háttere is van számomra:
Nekem nem volt gyerekszobám. Talán éppen ezért is vált ennyire fontossá, hogy a csöppségek piciny birodalmát minél szerethetőbbé tegyem.
Bár ha az embernek nincs vagy nem volt külön elhatárolt helyisége akkor is fontos, hogy legalább egy kis sarka egy kis kuckója vagy valamilyen aprócska kialakított része legyen a lakásban ahol csak önmaga lehet. Nálunk ezt egy kis galériával oldották meg a szüleim. Ezzel nekem is megvolt a kis sajátos birodalmam. De mivel nem volt nagy és a lehetőségek akkoriban igencsak korlátozottak voltak, maradt az álmodozás egy csodás, színes szobáról ami csak az enyém. Már nagyon fiatalon eldöntöttem, hogyha gyerekem lesz akkor neki megvalósítom a képzeletemben megjelent MESÉS szobát.
készülőben...

Ez a gondolat akkor vált már egészen biztossá, amikor jó pár évvel ezelőtt elkezdtem gyerekszobákban festeni.







De csak most jött el az idő, hogy ezt valóban létrehozzam, hogy beteljesüljön az én egyik álmom és ezzel remélem újabb csodás álmokat adva az én egyetlen szépségemnek, drága kincsemnek Nórinak.
Meseszoba több nézetből
A következő bejegyzéseimből kiderülnek a szoba lakberendezési sajátosságai és azok kialakítási módszerei. Érdemes lesz visszanézni :)

Ha tetszett a bejegyzés, kövess a Facebookon és oszd meg másokkal is!